Az elhallgatás (ePub)
- Lastschrift, Kreditkarte, Paypal, Rechnung
- Kostenloser tolino webreader
Az idén 80 éves Fenákel Judit élete Hitler diadala idején kezdodött, magában foglalta a második világháborút, a munkatáborba deportálást, munkaszolgálatos édesapja meggyilkolását, rokonai elvesztését. Aztán átélte egy másik diktatúra felépülését, ami egy újabb hatalom természetével ismertette meg. Közben megírt huszonhat könyvet, regényeket, novellákat, hangjátékokat, nem támogatták, legfeljebb megturték, így maradt gyalogíró mindvégig. Ahogy magáról írja akkor botrányos K-vonal címu novellájában, amiért Szegedrol szerencséjére Pestig kellett futnia.
A csalódásukban benne van a rangom, a helyem a világban, ott leghátul a slapajok között, a szaladjide, viddarrább osztályban. Hogy akárki, akármelyik vastag nyakú a kettos tokája fölött, kilencven kilója toronymagasából megfenyegessen az ujjával, no-no, elvtársno, jólesz vigyázni, majd elkapjuk a frakkját!
Így élte, éli ma is íróiéletét, diktatúrából diktatúrába bukdácsolva parancsuralmi nagyurak és konjunktúra szolgáik sokaságában azzal a meggyozodéssel, hogy így is lehet élni. Nem nagyon kényelmes, de kibírható.
Az elhallgatás legjobb regényeinek egyike, egy fiatal no útjáról szól a reménytol az elhallgatásig.
Ez a könyv több mint harminc éve jelent meg eloször. Újra olvasva Salamon király bölcsessége jut róla eszembe: Az van, ami volt, az lesz, ami van. Minden megváltozott azóta, és nem változott semmi.
Fenákel Judit
- Autor: Judit Fenákel
- 2016, 302 Seiten, Ungarisch
- Verlag: 21. Század Kiadó
- ISBN-10: 615563808X
- ISBN-13: 9786155638084
- Erscheinungsdatum: 30.06.2016
Abhängig von Bildschirmgröße und eingestellter Schriftgröße kann die Seitenzahl auf Ihrem Lesegerät variieren.
- Dateiformat: ePub
- Ohne Kopierschutz
eBooks und Audiobooks (Hörbuch-Downloads) mit der Familie teilen und gemeinsam genießen. Mehr Infos hier.
Zustand | Preis | Porto | Zahlung | Verkäufer | Rating |
---|
Schreiben Sie einen Kommentar zu "Az elhallgatás".
Kommentar verfassen